Jó kis tartalmas év volt számomra a 2019: rengeteg új lehetőséget ragadtam meg, hogy tovább fejlődjön a LekvárMűhely, sokat tapasztaltam, és új dolgokat találtam ki, hogy még jobban kedvetekre tegyek. Lássuk, mit hozott a 2019!
VÁSÁROK
Szeretek vásárokba járni. Ezen sokan meglepődnek, mert valóban elég fárasztó tud lenni, a körülmények is néha elég mostohák, de engem ezek nem igazán zavarnak. Hatalmas élmény személyesen találkozni Veletek, és egy pár falat lekváros zabkeksz mellett váltani néhány szót.
Nagy örömmel készülök az előző napokon: összekészítem a lekvárokat és a szörpöket, bepakolom a szükséges engedélyeimet, és persze megsütöm a zabkekszeket. A nyílt vásárokon ráadásul mindig meglátogatnak a gyerekek, néha beállnak segíteni is, ami extra örömöt ad 🙂
ÚJDONSÁGOK
Folyamatosan kísérletezem újabb ízekkel. Ennek nincs túl nagy tudományos háttere, leginkább arról szól a dolog, hogy saját elképzeléseim szerint összepárosítom a gyümölcsöket és a fűszereket, és próbafőzést végzek. Szűkebb körben értékeljük a végeredményt, és a jól sikerült kombókból megszületnek az új termékek.
Idén az alábbi ízekkel gazdagodott a termék paletta: A BARACK KÉTSZER (Sárgabarack lekvár aszalt sárgabarackkal), SZILVAPÁLINKÁS JÓREGGELT! (Szilvapálinkás szilvalekvár) és LEVENDULA – KÖNNYEDÉN (Levendula szörp csökkentett cukor tartalommal). Nehéz kiszámítani, hogy milyen fogadtatása lesz az újdonságoknak, idén a SZILVAPÁLINKÁS JÓREGGELT! olyan jól sikerült, hogy már csak mini üveges verzióban érhető el, mert a normál kiszerelés elfogyott 🙂 Jövőre sokszoros mennyiséggel készülök, ígérem!
Tulajdonképpen ide tartozik az is, hogy sikerült integrálnom a www.lekvarmuhely.com oldalamra a kártyás fizetési lehetőséget. Ez nem tűnik túl nagy dolognak, de nekem, mint totál tech-analfabéta embernek ez hatalmas ugrás volt! Ennek köszönhetően kényelmesebben tudtok vásárolni a webáruházban, én pedig azonnal tudom Nektek küldeni a lekvárokat és a szörpöket
HULLADÉKCSÖKKENTÉS
Akik közelebbről ismernek, tudják, hogy fontos számomra a környezetünk védelme. Nem vagyok egy zero waste élharcos, de törekszem arra, hogy a mindennapjaink során otthon minél kevesebb szemetet termeljünk és amit lehet, hasznosítsunk újra. Épp emiatt csatlakoztam elsők között az #ujracsomagolva kampányhoz, amelynek az a célja, hogy újra felhasználásra kerüljenek a jó állapotú, esztétikailag rendben levő csomagolóanyagok, ahelyett, hogy egyszeri felhasználás után kidobásra kerülnének. Szerencsére sokatokat megfogott a kampány, és ennek köszönhetően rengeteg dobozt, fóliát és mindenféle más csomagolóanyagot kaptam. Büszkék lehetünk magunkra, mert az idei évet sikerült úgy zárni, hogy a lekvárokat és a szörpöket kizárólag újrahasznosított csomagolással küldtem el Nektek 🙂
JÓTÉKONYKODÁS
Lehetőségeimhez mérten megpróbálok jótékony célokat támogatni. Idén készítettem kekszes-lekváros ajándékcsomagokat Jótékonysági sütivásárba, felajánlottam csomagokat a helyi óvoda Alapítványi báljára, valamint a Gólyahír Alapítvány Jótékonysági rendezvényére is. Kertészkedni vágyóknak küldtem levendula virág magot, és amire talán a legbüszkébb vagyok, hogy közösen részt vettünk az Unicef Főzzünk a gyerekekért kampányában, ahol 73000 Ft-os adománnyal az 50 különböző adománygyűjtő közül az előkelő 10. helyen végeztünk.
DÍSZDOBOZOK
Számomra a tavalyi év talán egyik legizgalmasabb projektje a díszdobozok tervezése és legyártatása volt. Régóta délelgetett álmom volt, hogy készítsek a lekvárokhoz méltó csomagolást. Tavasszal elkezdtem nyomdákkal tárgyalni a doboz kialakításával kapcsolatban, aztán miután azt véglegesítettük, találtam egy szuper grafikust, aki formába öntötte az elképezéseimet a doboz grafikáját illetően.
A díszdobozoknak szerencsére hatalmas sikerük lett, az első alkalommal megrendelt mennyiség gyakorlatilag egy hét alatt elfogyott hála Nektek 🙂
ÉV VÉGI HAJRÁ - VAGY NEM IS?!
Az év vége a megszokott hajrával várt. Rengeteg rendelésem volt, mind cégektől, mind magánszemélyektől, igencsak kapkodtuk a fejünket a kiszállítások kapcsán. A gyerekek édesek voltak, mert nagyon szerettek volna segíteni, ezért néha megengedtem nekik, hogy a dobozolásból kivegyék a részüket – így lettünk igazi családi vállalkozás!
Talán furán hangzik, de nagyon büszke vagyok magamra, mert karácsonyi vásárokat illetően tudtam nemet mondani. A karácsonyi vásárok mindig óriási lehetőséget jelentenek, hogy még többen megismerhessék a LekvárMűhelyt, és még egy kicsit feljebb tornázzam a forgalmamat, de mint mindennek, ennek is ára van: a család ilyenkor gyakorlatilag teljesen elveszít engem a vásár napján, és az azt megelőző napon is. A karácsonyi időszak számomra, mint anya és feleség kiemelten fontos: szeretem együtt feldíszíteni a házunkat, közösen megsütni a mézeskalácsot, elmenni adventi vásárokba, nekem hozzátartozik ez is az Ünnephez. Rettenetesen örülök, hogy a családi közös hétvégék mellett döntöttem 🙂
A NAGY DÖNTÉS!
Amikor a LekvárMűhelybe belevágtam, itthon voltam a második kislányommal. Panni alig múlt 8 hónapos, amikor elkezdtem ötletelni a megvalósításon. Amikor kicsit nagyobb lett, elmentem dolgozni 6 órába, és mellette foglalkoztam a LekvárMűhellyel. Sok kritikus időszak volt ezalatt a közel 3 év alatt,amikor csak nagy nehézségek árán tudtam összehangolni a munkahelyemet, a LekvárMűhelyt és nem utolsó sorban a magánéletemet. Régóta érlelődött bennem a gondolat, hogy változtassak ezen a helyzeten, és végül most ősszel döntöttem úgy, hogy 100%-ban a LekvárMűhely mellé állok, és feladom a 6 órás állásomat. A munkahelyemmel úgy egyeztünk meg, hogy év végéig maradok, így pár napot kivéve december végéig dolgoztam. Nagyon izgatott vagyok az új helyzet kapcsán, rengeteg tervem van 2020-ra, remélem, hogy örömmel fogadjátok majd a különböző történéseket a LekvárMűhely háza táján 🙂