Katával nagyjából 2 éve ismerjük egymást, azt nem mondanám, hogy mindennapi a kapcsolat köztünk, de én úgy érzem, hogy sok dologban nagyon hasonlítunk egymásra. Ismerjétek meg Ti is a történetét! :)

Kata 15 évvel ezelőtt indította el az Arany Virágcserép kézműves boltját Gödöllőn, ahol nívós, egyedi, magyar kézműves termékeket forgalmazott. Szorgos és kitartó munkájának köszönhetően 2005-ben megkapta az év „Legígéretesebb Fiatal Vállalkozója”díjat.

A vállalkozás megalakulása óta számos kézműves tábort tartott, így a rendezvényszervezés területén is széleskörű tapasztalatra tett szert.

Bár Kata korábban szinte egyáltalán nem sportolt, 4 évvel ezelőtt rátalált a mozgásra, aminek köszönhetően nagyot fordult az élete. Kuzma Ádámban rátalált egy olyan társra, aki segíti ezen az úton, edzéstervet készített neki és emellett táplálkozási tanácsokat is biztosított számára. Kata és Ádám heti több alkalommal sportolnak és odafigyelnek arra, hogy egészségesen táplálkozzanak.

Segítséget nyújtanak olyan embereknek, akik számára fontos az egészséges és sportos életmód. Ezt a szellemiséget képviseli a megújult Arany Virágcserép is Kata és Ádám vezetésével. Termékeik között megtalálhatóak lesznek táplálékkiegészítők, sport- és szabadidő ruházat, natúrkozmetikumok, valamint a LekvárMűhely termékei is.

Az ünnepélyes újranyitás 2019. április 12-én, pénteken lesz, amely keretében egész nap termékbemutatóval, termék kóstolóval és tanácsadással várják az érdeklődőket.

Íme a részletes program:

10:00 Ünnepélyes megnyitó, pezsgőzés

10:30 Tombola (250 Ft) vásárlás kezdete (16:00-ig)

11:00 Kóstolás kezdete (egészen nap végéig)

a LekvárMűhely termékeit 15:30-tól tudjátok a helyszínen megkóstolni

16:30 Tombola sorsolás (értékes termék nyeremények)

18:00 Ünnepélyes búcsú az első naptól

Cím: Gödöllő, Petőfi Sándor tér 14.